„A háta mögött focistafeleségnek hívták” – Wellor a Tisza-kongresszus előtt lepte meg új dallal Magyar Pétert (VIDEÓ)

A netzenész újragondolta kicsit a Hej, Vargáné! című dalt.

A párt közleménye szerint az erre irányuló kérelmüket a Fővárosi Törvényszék még nem jegyezte be.
Hivatalosan tényleg nem Jakab Péter a Jobbik elnöke – erősítette meg a Hír TV kérdésére a párt közleményben. Mint írják, az erre irányuló kérelmüket a Fővárosi Törvényszék még nem jegyezte be.
Ráadásul még
szerinte csak az számít, hogy az elnökség Jakab Pétert választotta meg – írja a portál.
A Jobbik frakciót a közelmúltban otthagyó Farkas Gergely korábban azzal indokolta közösségi oldalán a pártból való távozását, hogy nem kíván asszisztálni Jakab Péter és csapatának tevékenységéhez, amely politikai és erkölcsi züllésbe sodorta a pártot.
Jakab Péter januári elnökké választását követően sorra léptek ki képviselők a Jobbik parlamenti frakciójából, Sneider Tamást és Varga-Damm Andreát és Farkas Gergelyt megelőzően Bana Tibor és Bencsik János is így döntött, nemrég pedig feloszlott a párt zalaegerszegi és ozorai alapszervezete is – emlékeztet a Hír TV.